anBlokk 5. szám, 2011.

Akció/Kutatás

Míg a társadalomkutatók többsége roppant elkötelezettnek tartja magát a globális és a nemzetállamokon belüli elnyomó struktúrák feltérképezésében és kritikai elemzésében, csak elvétve foglalkoznak azzal, hogy maga a kutatási folyamat is ugyanolyan egyenlőtlen társadalmi viszonyokat működtet és tart fenn, mint amelyek leleplezésére a kutató saját munkája révén törekszik. A kutatás folyamatába általában nincs beleszólása azoknak, akik a kutatás passzív tárgyaiként a „kutatottak”, az adatközlők pozíciójába soroltatnak. A marginális csoportok tagjai a kutatások eredményeiről vagy hatásairól csak áttételes formában „értesülnek”, például az életük megváltoztatását célzó szakpolitikai döntések következményeit viselve. Minél előnyösebb társadalmi státusszal bír valaki, annál közvetlenebb a hozzáférése a kutatások eredményeihez, és annál inkább képes lesz kirostálni a számára lényeges tudást, rátalálni a saját környezetének megértéséhez szükséges, illetve saját céljai elérése szempontjából releváns és alkalmazható ismeretekre.

De vajon elképzelhető-e a kutatás másképpen? Elgondolható-e olyan kutatás, amely közvetlenül a marginális csoportok számára hoz létre olyan tudást, ami egyúttal az ő érdekeiket szolgálhatja? Milyen lehetséges útjai vannak a kutatás és a létrehozott tudás demokratizálásának?

Számunk fókuszában az akció- és részvételi kutatással kísérletező programok állnak, amelyek túllépnek az akadémia világán, és erős szálakkal kötődnek a civil szférához és a társadalmi mozgalmakhoz. Ugyanakkor nem az egyének és mikro-közösségek hagyományos értelemben elgondolt megsegítését, fejlesztését tartják szem előtt, hanem kidolgozott társadalomkritikai bázison nyugszanak. Az akciókutatók nem az intézmények szűk értelemben vett reformjára törekszenek – legyenek bár ezek a tudástermelés hagyományos intézményei vagy a megsegités, nevelés, büntetés „totális intézményei” -, hanem valamiképp a strukturális változások alapjait szeretnék lefektetni a kutatás demokratizálása révén. Annak a lehetőségét szeretnék megteremteni, hogy e tevékenység ne csupán a kutatók privilégiuma legyen, hanem olyan stratégiai eszközzé is válhasson a különféle (alávetett) társadalmi csoportok számára, amely segíti őket saját társadalmi jelenlétük értelmezésében, önmaguk megjelenítésében, illetve társadalmi érdekeik érvényesítésében. Mindez abban a helyzetben válik különösen aktuálissá, amikor a tudományos szférában, elkülönített „laboratóriumokban” létrehozott tudás egyre csak veszit társadalmi jelentőségéből, amikor a civil szervezetek egyre inkább bekapcsolódnak a tudás termelésébe, s különösen, amikor hatalmas igény mutatkozik újfajta kritikai tudás létrehozására és a cselekvésre.