Learninghungarian.hu

Versenyt hirdettek a magyar nyelvet oktatók számára, olyan kikötéssel, hogy csak olyanok indulhatnak, akiknél nemcsak személyen, hanem online, interneten keresztül is elérhetőek az oktatási anyagaik. Erre jelentkezett a learninghungarian.hu oldal is, mert náluk ezek a feltételek tökéletesen teljesülnek és a diákok legnagyobb örömére a hatékonyságot is mérni lehet.

Learninghungarian.hu a versenyben

A verseny szervezői is meglepődtek, hogy mennyien jelentkeztek, mert ők meg voltak győződve arról, hogy egy-két embernél többen és a learninghungarian.hu csapatán kívül más nem is tudja ezeket a feltételeket teljesíteni. Mégis közel húszan adták be a versenyre való regisztrációjukat és ezzel elindult a hivatalos első online magyar nyelv megmérettetés.

Learninghungarian.hu kihívói

A csoportban körversenyt írtak ki, azaz mindenki mérkőzik mindenkivel és mindig az utolsó kettő esik ki automatikusan. Ezt követően, amikor már csak hatan maradnak versenyben akkor már változnak a szabályok és mindenki versenyzik mindenkivel, egyenes kiesése szakaszokkal tarkítva. Ebben a versenyben kellett a learninghungarian.hu helytállása, mert nagyon kemény és erős mezőny jött össze. Volt egy olyan jelentkező, akinek már számos trófeája volt az elmúlt évekből más versenyeken, így ők elég erős riválisai voltak mindenkinek, de természetesen ez nem jelentette azt, hogy ne lehetne őket legyőzni.

A verseny a tervek szerint körülbelül egy hétig fog tartani és ennek során a learninghungarian.hu olyan feladatokat fog majd megoldani, amelyek nemcsak a nyelvtanra, hanem épp ellenkezőleg főleg a szókincs építésére és a szabados szóhasználatra és hétköznapi beszélgetésekben való megfelelésre összpontosítanak majd. Ebben nagy versenyt nem lehetett várni, hiszen a húsz jelentkező közül mindösszesen négynek épült fel úgy a tananyaga, hogy az a szavakra és nem a nyelvtani szabályokra összpontosít.

Learninghungarian.hu a döntőben!

A learninghungarian.hu előnye a többiekkel szemben az a mérhetetlen mennyiségű pozitív visszajelzés és vélemény, amely mind-mind arra alapul, hogy a tanárnő olyan technikákat és módszereket alkalmaz, amely révén a tanulók mind a magánéletükben, mind a céges környezetükben tökéletesen helyt tudnak állni. Ezt talán egyetlen másik iskola tudja csak, de nekik semmilyen visszacsatolási rendszerük nincs, így véleményem szerint a learninghungarian.hu nyerésre fog állni ebben a tekintetben. És mivel a verseny kiírásában szerepelt az is, hogy bizonyos elemek és részek nagyobb súlyozással esnek latba, ezért ezt minden más versenyzőnek, legyen az egyéni vagy iskola / csapat, tudomásul kellett venni.

A hét közepére gyakorlatilag eldőlni látszott a verseny, és bár még hátravolt néhány nap, szinte biztosra volt vehető, hogy behozhatatlan előnyre tett szert Éva a módszerével, és nem maradt más rajta kívül, akivel érdemben tudott versenyezni. És a hét végére ki is hirdették őt győztesnek a megérdemelt jutalmával együtt.

Azt igazán kellemes volt látni, ahogy a nyertes megköszönte a részvételt mindenkinek és gratulált a második, harmadik helyezettnek is. Mivel mindenki mérkőzött meg mindenkivel, valahol egy közösséget is sikerült itt kialakítani. Ennek számos előnye van, hiszen kialakult egy szakmai közeg, ahol egymás nehézségeit, sikereit tudták megbeszélni. Nem csodálkoznék rajta, ha ez a közösség továbbra is fennmaradna és beindulna egy élénk eszmecsere a különböző módszerekről, szakmai kihívásokról és olyan teendőkről, ahol esetleg fontos közösen kiállni.

Mivel először került megrendezésre a verseny, még nem tudni, hogyan is lesz tovább. A szervezők mindenesetre lelkesek, a kiosztott díjakról honlapjukon publikáltak, és bizakodva mondják, ha rajtuk múlik a versenyt jövőre is megrendezik majd. Midenesetre nagy öröm és kihívás volt az egészet megszervezni és szeretettel várják úgy a résztvevők, mint a nézők javaslatait, észrevételeit, hogyan lehetne a verseny mégizgalmasabb a következő évben?

Magyar tanárok versenye