A szemüveg viselés alapjai, avagy milyen szemüveget válasszunk a mindennapokra?

A szemüveg választás kisokosa, avagy hogyan válasszunk hozzánk illőt?

Alapvetően az emberiség jó nagy százalékát érinti az a probléma, hogy vagy közelre vagy távolra nem igazán lát száz százalékosan. Gyakran oly szinten romlik a látásunk, hogy kénytelenek vagyunk elfogadni azt a szomorú tényt, hogy bizony szemüvegre van szükségünk és ezentúl ezzel a kiegészítővel kell élnünk. Őszintén szólva nekem elsőre nagyon-nagyon nehéz volt elfogadnom ezt a tényt, hiszen úgy véltem az én arcomnak egyszerűen nem áll jól a szemüveg semmi esetre sem. Így addig-addig feszegettem a határt, míg már ténylegesen sokat romlott a látásom jóformán már a kiinduló állapothoz képest csak körvonalakat láttam. Ekkor tudtam, hogy eljött a pont, vagyis már régen el kellett volna, hogy jöjjön ahhoz, hogy vegyek egy szemüveget és hordjam rendszeres jelleggel. Így eldöntöttem, hogy csakis a hozzám leginkább illő, szemüveget fogom kiválasztani, így elkezdtem utána olvasni annak, hogy pontosan milyen jellegű szemüveg illik a külsőnkhöz és milyet válasszunk hosszútávon ahhoz, hogy a mindennapok során maximálisan jól …

A puffertartály szükségessége egy háztartásban

Micsoda valójában a puffertartály?

A puffertartály a hőszivattyús fűtés elengedhetetlen tartozéka. Ahhoz, hogy a fűtésrendszer igazán hatékonnyá tudjon válni feltétlenül szükséges beszerezni egy ilyen eszközt, hiszen ennek a feladata az, hogy a megtermelt hőenergia mennyiséget raktározza. Ezáltal nem csak, hogy növelni tudjuk a fűtés rendszerünk hatásfokát, de a különböző káros anyagok kibocsátását is minimalizálni tudjuk. Erre az opcióra egyébként akkor lehet a legnagyobb szükségünk, ha nem tudjuk szabályozni a lakásunkba a fűtést, mert központi szabályozásra van kötve. Ebben az esetben jön be a puffertatrály szükségessége, ugyanis ezáltal a felesleges hőenergiát el tudjuk raktározni, de egyébként kifejezetten ajánlják olyan esetben is a beszerzését, ahol napkollektort használnak illetve a fatüzelésű kazán estében is fokozottan ajánlott egy ilyen puffertartály beszerelése. Illetve spórolási szempontokból sem utolsó rendű átgondolni egy ilyen eszköz beszerelését. Persze nyilván esztétikailag nem a legmegfelelőbb opció, de aki ezen túl tud siklani annak egészen biztos kiváló szolgálatot tud nyújtani egy ilyen perspektíva.

A puffertartály típusai

Többféle típust különböztetünk meg az adott …

Az ózon tisztít?

Az új trend: ózonos autóklíma tisztítás Budapest szervizeiben

Az utóbbi években egyre növekvő népszerűségnek örvend az ózonos autóklíma tisztítás Budapest környékén és vidéken egyaránt. Az elismertség oka nem véletlen, szerencsére a klímafertőtlenítés fontossága egyre elismertebb és hangsúlyt kap a mindennapjainkban is. A klíma működéséből fakadóan a tavaszi, őszi időszakban előfordul olyan hőmérsékletkülönbség, hogy a belső rendszerekben, csövekben a levegő páratartalma kicsapódik. Ez benedvesíti a rendszert, amelyben előszeretettel tenyésznek gombák baktériumok. Ezt pedig mi az utastérben folyamatosan lélegezzük be. A szellőztetőrendszer eleve szárítja a levegőt, ami a nyálkahártyánk védekezőképességét csökkenti, ebbe pedig kapja a klímából áradó kórokozókat. Allergiás reakciókat is kiválthat, de hosszútávon mindenképpen egészségtelen, hovatovább büdös is lehet. Az ózonos autóklíma tisztítás Budapest területén vagy más nagyvárosokban erre jelenthet egy modern és kipróbált megoldást, melyet valójában évente egyszer bőven elegendő megismételnünk.

Hogyan zajlik az ózonos autóklíma tisztítás Budapest szervizeiben?

Gyorsan. Az eljárás nagy előnye, hogy nem tart sokáig, annak ellenére, hogy egy összetett és hatékony módszerről beszélünk. Az ózonos autóklíma …

Határautó weblap

Teherautó bérlés

Amikor autóbérlésre terelődik a szó, sokan a személyautókra gondolunk. Persze, ez is egy nagy szegmens. De sokszor van szüksége cégeknek utánfutóra, teherautóra vagy hűtőautóra is, ami nem érhető el éppen minden sarki autőkölcsönzőben. Azoknak, akik nem szeretnének egy ilyen gépjármű papírjaival, fenntartásával, tárolásával bajlódni, jó lehetőséget nyújthat a hatarauto.hu, ahol nem csak olcsó személygépkocsik bérlésével foglalkoznak.

Történt már, hogy az elöregedett teherautó egyszer csak bemondta az unalmast? Ez nem épp olyan használati eszköz, amit egyik napról a másikra javítanak, vagy éppen kicserélnek. Viszont egy kellemetlen élmény után az ember nem szívesen teszi fel rá az üzletét. Ilyenkor például jól jön, ha teherautót tudunk bérelni. Hogy mikor vált már megbízhatatlanná egy gépjármű, nem könnyű megállapítani, általánosan kell ismernünk annak állapotát és így levonni a következtetést.

Ha már amellett döntöttünk, hogy teherautót bérlünk, mindenképpen tisztázzuk magunkban, mit is szeretnénk. Legfontosabb tudnunk a célt, szükség van-e hűtőkocsira, elég egy kisteherautó vagy az ár a legfontosabb? Ha ezt már tudjuk, vegyük figyelembe …

Sárfány, az új családtag

Pintytulaj a nulláról

Édesanyám pár éve özvegyült meg és azóta elég magányos otthon. Lefoglalja magát, ahogy tudja, és persze mi is próbálunk gyakran megfordulni nála a gyerekekkel, de értelemszerűen nem pótolhatjuk apámat. Van pár barátnője, velük sokat trécsel telefonon, ennek nagyon örülök. Viszont sajnos amióta egyszer elesett a tükörjégen és csípőprotézise van, nem nagyon tud szaladgálni. Többször felmerült már családi beszélgetések alkalmával, hogy kéne neki egy állat, de sose jutottunk messze a tervezgetéssel. Egy kutyát, még ha egy kiskutyát veszünk is neki, sétáltatni kell. Azt még vállalnánk mi, hogy elfuvarozzuk őket arra a pár állatorvosi vizitre, de anyu nem fogja a több kilós száraztápokat hazacipelni, vagy akár egy zacskó macskaalmot, ha arról van szó. Bár a macska ötletét elég hamar elvetettük, anyu ugyanis allergiás rájuk. Aztán egyszer feltűnt, hogy mennyit mesél a madarakról a kertben, illetve megkért, hogy hozzunk faggyúgolyókat, meg madáreleséget is, ha olyan helyen járunk. Több se kellett nekünk: madár! Hogy nem jutott eszünkbe madarat venni neki!

Anyám

Megismer a macskám?

A macska emlékezet körüli tévhitek

Melyik macskatartó ne találkozott volna tucatjára is a saját macskájával a konyhaasztalon, ahonnan egyébként már tucatszor le is zavarta korábban. Mondhatnánk, hogy a macskák végtelenül buták, de nem erről van szó – tudja ezt minden macskatulajdonos a szíve mélyén. Persze az, hogy a gazdik mit tapasztalnak és mit vélnek tudni, nem egy tudományos magyarázat. Úgyhogy az efféle tévhiteknek és a kutyások macskások közti véget nem érő vita eldöntésének szüksége volt arra, hogy ezt tudósok tudományos módszerekkel próbálják megoldani. Ha például a Pet4you oldalán körül nézünk ugyanúgy találunk a kutyák és macskák intelligenciájával foglalkozó írásokat, sőt az oldal meg is említi, hogy a hasonlítgatás teljesen indokolatlan. A Pet4you macska portál például szintén elismeri a macskák emlékezőtehetségét, hiszen megismer, hazatalál, tudja, hánykor kell keltsen. És mégis felmászom tizenharmadjára is a konyhaasztalra.

Japán tudósok a macskákért

Közismert mém, mikor brit tudósok bizonyítanak be valami alapvető tényt. Ebben az esetben japán tudósok kezdték a macskák emlékezőtehetségét tudományos módszerekkel vizsgálni. …

Magyar tanárok versenye

Learninghungarian.hu

Versenyt hirdettek a magyar nyelvet oktatók számára, olyan kikötéssel, hogy csak olyanok indulhatnak, akiknél nemcsak személyen, hanem online, interneten keresztül is elérhetőek az oktatási anyagaik. Erre jelentkezett a learninghungarian.hu oldal is, mert náluk ezek a feltételek tökéletesen teljesülnek és a diákok legnagyobb örömére a hatékonyságot is mérni lehet.

Learninghungarian.hu a versenyben

A verseny szervezői is meglepődtek, hogy mennyien jelentkeztek, mert ők meg voltak győződve arról, hogy egy-két embernél többen és a learninghungarian.hu csapatán kívül más nem is tudja ezeket a feltételeket teljesíteni. Mégis közel húszan adták be a versenyre való regisztrációjukat és ezzel elindult a hivatalos első online magyar nyelv megmérettetés.

Learninghungarian.hu kihívói

A csoportban körversenyt írtak ki, azaz mindenki mérkőzik mindenkivel és mindig az utolsó kettő esik ki automatikusan. Ezt követően, amikor már csak hatan maradnak versenyben akkor már változnak a szabályok és mindenki versenyzik mindenkivel, egyenes kiesése szakaszokkal tarkítva. Ebben a versenyben kellett a learninghungarian.hu helytállása, mert nagyon kemény és erős mezőny jött össze. Volt egy olyan …

A kettlebell Budapest edzőtermeiben

Nem csoda, hogy a kettlebell Budapest test- és egészségtudatos lakói körében ilyen nagy népszerűségnek örvend, hiszen a módszer már bizonyított megannyi esetben. Az egyszerűbb fogyással és a testformálással kapcsolatos igényektől kezdve, a profi testépítői kihívásokon át, az erőnlét- és állóképességnövelő gyakorlatokon keresztül a speciális rendvédelmi és katonai alakulatok kiképzési programjáig a kettlebell Budapest területén is sikert sikerre halmoz – nem kis meglepetést okozva ezzel testépítői körökben is. Ilyenformán a kettlebell Budapest lakóinak is egyet jelent már lassanként az egészséges és hatékony testedzés egyik leghatékonyabb módszerével.

Hogy került a kettlebell Budapest városába?

A kettlebell természetesen nem magyar találmány, melyről talán a neve is árulkodik. Bár a nevét tekintve elsőre nem gondolnánk, hogy Oroszországból származik. Jellegzetes, csak erre a stílusra jellemző eszközzel dolgozik, ez pedig egy öntöttvasból készült nagydarab vasgolyó, amit egy, az anyagából kiképzett marokfüllel láttak el, hogy stabilan meg lehessen fogni. Ennek a speciális súlyzónak a neve: gírja. Itt már azért enyhén érezhető az orosz származás. Ezt az eszközt eredetileg

Építőanyag fuvarozás

Vidéken, egy gyönyörű halastó mellett van egy kis közértünk, amely nemcsak a halastó körül, de a környező településeken élőket is kiszolgálja friss áruval. Amikor a családdal úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk ezt az üzletet, akkor mi arra építettünk, hogy nem a szokásos (már bocsánat) vidéki, tespedt árukínálatot és minőséget fogjuk nyújtani, hanem igenis igyekszünk maximálisan a lakók és tó látogatók igényeinek megfelelő, de mégis friss és kurrens termékekkel kiszolgálni őket. Sikerünk eredményeképpen bővíteni kellett már az üzletet, amihez egy kivitelezőre és profi építőanyag fuvarozást végző cégre volt szükségünk.

Építőanyag fuvarozás Budapest agglomerációjában

A kivitelező ajánlotta a Fuvar-oda Kft-t hogy ők „csodára” képesek az építőanyag fuvarozás tekintetében, jelentsen ez bármit is. Nagyon szkeptikusan álltam ehhez, mert nem volt az eddigi pályafutásom során túl jó tapasztalatom a kivitelezőkkel és főleg a beszállítókkal. De miután a környék legmegbízhatóbb és becsületesebb kivitelezője ajánlotta (sokakat megkérdezve három környező településen is) így mindenképpen ki akartam őket próbálni az építőanyag fuvarozás során.

Amikor megterveztük a bővítést kiderült milyen

Iroda felújítás és korszerűsítés

A munkahelyek mindegyikén végeznek ma már adminisztrációs tevékenységet is, hiszen egy vállalkozás életének ez a velejáróra, ha másért nem is, akkor egyszerűen a cég székhelye miatt. Ennél fogva egy iroda felújítás is több okból kifolyólg lehet érdekes valakinek.
Egy kis vállalkozás számára is fontos lehet, hogy az az egy-két ember, aki működteti azt, megfelelő körülmények között tudja végezni a munkáját. Ennek megfelelően bizonyos időszakonként aktuálissá válhat egy-egy iroda felújítás.

iroda felújítás

Az iroda felújítás gyakori okai

Kis cégek és vállalatok esetén az iroda felújítás tényét és lehetőségeit a vállalkozás mérete alapvetően befolyásolja. Tehát nem biztos, hogy az akarat és a szándék hiányzik kizárólagosan egy iroda felújítás megkezdéséhez. Rengeteg vállalkozás azért nem fordít erre, mert egyszerűen nem fér bele a büdzséjébe. Ez pedig nagyon sok mindenre kihatással van. Gazdasági társaság célja egészséges környezetben ugyanis a nyereség elérése. Ha pedig egy cég nem nyereséges, vagy likviditási problémái vannak, netán pont a túlélésért küzd, addig bizony kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy „szépészeti” beavatkozásokra