A Ravak csaptelep kiválasztásának lépései

A Ravak csaptelepek mindenki számára ismerős márkát jelenthetnek, hiszen évek óta a piacon vannak már. A csaptelepek kiválasztása sosem egyszerű feladat, ezért érdemesnek tartom megvitatni a témát. Nézzük is meg, hogy milyen fajta csaptelepeket érdemes vásárolni, és mi alapján tudunk dönteni. a különböző csaptelepek kiválasztása különböző lépésekből áll, külön ki fogunk térni a fürdőszobai és konyhai csaptelepek témakörére. Vágjunk is bele.

Ravak csaptelepek kiválasztásának általános lépései

A Ravak csaptelepek esetében is figyelembe kell vennünk néhány általános érvényű szempontot a választás során, amelyek segítségünkre lehetnek már az első lépéstől fogva. Ilyen például az a lépés, hogy megállapítjuk milyen lehetőségeink vannak egyáltalán. Hogyha éppen építkezünk, akkor természetesen több fajta választási lehetőségünk is van, hogyha azonban csak a csaptelepet szeretnénk lecserélni, akkor mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy milyen a konyhai vagy a fürdőszobai csap helyek elhelyezkedése, egyáltalán falba épített csaptelepek közül tudunk válogatni, vagy mosdókagylóba épített termékeket kell választanunk, vagy akár földbe épített változatot kell néznünk. Kisebb fürdőszoba esetében, még arra is kellhet ügyelni, hogy minél több helyet spóroljunk meg akár a csaptelepek segítségével is. Ilyenkor jól jöhet egy olyan fajta csap, amely egyszerre képes megtölteni a kádat, és meg tudja tölteni a mosdókagylót is. Természetesen a fürdőkádak esetében olyan csaptelepet tudunk választani, amelyek egyszerre kádtöltő résszel is rendelkeznek, és kihúzható zuhanyfejet is tudunk használni. Nézzük is meg tehát, hogy az egyes helyiségekbe milyen csapot érdemes felszerelni.

ravak csaptelep1_3

A Ravak csaptelepek a fürdőszobában

A fürdőszobában természetesen kétfajta csaptelepet találhatunk, ezek egyike a fürdéshez, másik a mosdókagylóhoz lesz. Hogyha csak zuhanykabin van a fürdőszobánkban, akkor természetesen csak egy zuhanyfejre lesz az embernek szüksége. Ha azonban kádunk van, akkor már a fent említett kétfajta (zuhannyal és kádtöltővel is rendelkező) verzióra lesz szükségünk.

A fürdőszobában a mosdókagylónak és így az ottani csaptelepnek is nagy jelentősége van a helyiség egész esztétikai megjelenését illetően. Éppen ezért tudom ajánlani a Ravak csaptelepek használatát, amelyek megjelenésükben, akármilyen kialakításról is legyen szó, nem fognak csalódást okozni. Működtetés szempontjából a mosdókagylók csaptelepek több fajtára is oszthatók, ezek egyike a tekerőgombos változat, ezt inkább hagyományosnak tekintsük, néha már-már retrónak lehet mondani az újabb fajtákhoz képest.

Eggyel modernebb változata az egykaros csaptelep, használata szempontjából sokkal előnyösebb tud lenni, bár megjelenését sokan nem kedvelik. Általánosságban mégis jó választás lehet a fürdőszobába, mert sokszor csak egy kézzel tudunk valamit elmosni, vagy éppen egy koszos kézzel jövünk be kintről, és így könnyen és gyorsan el tudjuk távolítani a koszt a kezünkről, és persze ha valamilyen koszos tárgyat mossunk el, akkor is jó megoldás lehet. Az egykaros csaptelepnek megvan továbbá az az előnye, hogy kevésbé lesz koszos mint a kétkaros változat, így a takarítása is könnyebb lesz.

A fürdőszoba esetében érdemes lehet megfontolni a szenzoros csap választását is, amely alá csak oda kell tennünk a kezünket, és már folyik is a víz. Ez egy nagyon modern megoldást jelent az ember számára, gyakorlatilag nem kell megfogni a csaptelepet, és így kevesebb szennyeződés terjed a lakásban. Hátránya lehet azonban, hogy gyakorlatilag csak egy beállított hőfokot és nyomást tud biztosítani az ember számára. Spórolás szempontjából talán nem a legjobb megoldás, hiszen tovább szétfolyni, mint amire szükségünk lenne, és sokszor magasabb a hőfok is, mint amit mi magunk állítanánk be egy manuális csaptelepen. A Ravak csaptelepek esetében mégis jó lehet, sok darab modern funkciókkal rendelkezik, amelyek már a spórolást is tudják számunkra biztosítani, és kinézetükben is rendkívül kielégítőek.

Fürdőszobai csapok esetében még érdemes lehet megemlíteni a nyomógombos csaptelepet, ezeket otthon általában kevésbé használjuk, inkább áruházak mosdóiban, nyilvános helyeken szokás ilyet beszerelni. Mégis jó döntés lehet akkor, hogyha az ember otthonról végez valamilyen fizikai munkát, amely esetében, jobb döntés az, hogy kevesebbet ér a csaphoz. A másik remek lehetőség azok számára, akiknek az akadálymentesítés az otthonukban is fontos tényezőt jelent. Mindegyik Ravak csaptelep változatból találhatunk a Ventil webáruházban: https://www.ventil.hu/ravak-csaptelep?first=true&v=mnbrdt.

ravak csaptelep1_2

Ravak csaptelepek a konyhában

A Ravak csaptelepek a konyhában is kiemelkedően teljesítenek. Természetesen ennél a márkánál is ajánlott lehet az olyan darab választása, amely magasított nyakkal rendelkezik, és így kényelmesen elfér alatta az éppen elmosott étel, és a koszos edények. Emellett a Ravak csaptelepeknél is választhatunk kihúzhatós szórófejes csapot, amely igazán nagy segítséggel van a hatékony tisztításban a konyhában.

A Ravak csaptelepek esetében mindegyik kategóriában tudunk bátran válogatni, ráadásul a legszebb, leginkább esztétikus és tartós darabok közül, így mindenképpen érdemes megnézni a kínálatot a webáruházban a link alatt.

 

 

Mi alapján válasszunk Ravak csaptelepet?